2010. október 14., csütörtök

Road trippin'

Történt aztán hogy az reggelen vala elindulék az nagy semmi rohadtul kellős közepéből vissza Santa Rosa-ba. Persze megint elfelejtettem képet csinálni a szobáról, úgyhogy az megint nincs. Sorry.. Viszont a reggeliről van :) Finom vala. Tócsni-szerűség, sült bacon, tükörtojás, és vajban sült pirítós.



Tetszett ez a Beatty nevű hely, nappal végre láttam is belőle valamit :D Bár még az este is kellett egyet autókázni, tankoltam, meg vettem ugyanott egy nagy doboz Oreo-t (életemben először kóstoltam, nem rossz! [szerk: azért annyira nem is jó, hogy teljesen kiszorítsa itthonról a pilótát :/ ] ), meg valami löttyöt, utána mentem vissza a motelbe és írtam meg a két előző poszt. Szóval reggeli, összepakolás, aztán autókázás. Megint sikerült mennem 120 km-t úgy, hogy a civilizáció egyetlen nyoma az út volt. Még egy tetves viskó se állt sehol a környéken.



De legalább a táj szép volt :) Akármilyen sivárnak tűnik, meg tudnám szokni ezeket a sivatagias tájakat. Mondjuk nem örökre, de amúgy na. Hát igen. Gyönyörű hely a Sierra Nevada is, olyan 6-700 méter körüli magasságon tengődik a környék nagy része, a teteje (ahol legalábbis jártam) az 3200 körül, illetve az az autóval elérhető nagyjából magasság. Onnan még lehet nézni felfelé 5-600 méteres hegycsúcsokra.



Hóhatárt simán elértem :D Igaz azt már a Yosemite nemzeti parkban. [szerk: nabumm, az is a Sierra Nevada része] Jellemző az itteni távolságokra, az se volt rövidebb 140 km-nél. Meg kellett is fizetni érte 20 dolcsit, de nagyon megérte! Hatalmas fenyők között, lenyűgöző sziklahegységeken át.. ahh!
Tipp: télen nem érdemes arrafelé menni, a 120-as út vezet keresztül a parkon, és a téli hónapokban jellemzően zárva van.



Kaliforniára jellemzően itt is nőnek vörösfenyők, egész magasak is. Nem tudom miért, de valahogy az a szakasz volt a legtöményebb élmény, amikor azok közt vezetett az út. Talán ott tudatosult bennem, hogy hol is vagyok, és hogy mekkora élmény ez az egész, vagy valami filmben/játékban szerepelt valami nagyon hasonló hely, és hirtelen így valósággá vált... passz.
A benzin lassan kezdett kifogyni, gondoltam a park után állok meg tankolni, azt az akkor még csak 70-80 km-nek hitt távot még kibírom. GPS szerint menj 75 km-t a következő elágazásig, ott jobbra - gondoltam az a park vége. Pont előtte volt is egy benzinkút, aztán kikanyarodok jobbra (még mindig a parkon belül), erre: menj tovább 50 km-t a következő kereszteződésig... Hoppá. Visszafordulás, feltankoltam, ittam, ettem, aztán gyerünk tovább!


[szerk: íme gugel térképeken a kút:
]



Volt ott minden, hegyek, erdők, miegyéb. Meg szerpentin is, csak mert az kell.


Onnan tovább a Napa völgyön keresztül vezetett az út. Kár lett volna kihagyni, it's bjútiful also!


Irányba vettem Sacramentot, kb. ott kezdett el esteledni. Reméltem hogy még világosban fogok túljutni rajta, Santa Rosa-ba a hegyeken át mentem, látni is akartam őket. Hajrakenős történet lett az is. Mondjuk tökmindegy, a GPS-ben nem volt benne az egyik út amit kinéztem reggel gugel térképről, úgyhogy elvitt a navi a francba feljebb, valami nagyonszűk nagyonhegyi nagyonerdei útra, aminek az elején még a kevésabönzin lámpa is kigyulladt, hááát.. Ott anyáztam egy sort. Nagyjából tudtam, hogy merre vagyok, de pontosan lövésem nem volt, nem tudtam, hogy ami úton megyek, az egyáltalán vezet-e valahova, mi lesz ha kifogy a semmi közepén a benzin, stb. Fáradt is voltam, elegem volt az eltévedésekből is, szóval elég nyűgös kedvemben voltam már.


Végülis ideértem, az a lényeg. (Nagy megkönnyebbülés volt meglátni egyszercsak Santa Rosát a hegyről lefele jövet.) Ma visszamentem megnézni az utat, hogy hol jöttem keresztül. Félelmetes.. éjszaka nem láttam belőle túl sokat, de még jó is. Szanaszét összeszartam volna magam tőle, főleg amilyen tempóban keresztülvágtáztam ott. Ez volt az: (a képen rendes sávoknak látszanak amik az úton vannak, valójában baromi keskeny. Két teherautó már igen nehezen férne el egymás mellett rajta)


Este még jön egy utolsó vacsora, összepakolás, holnap meg 1-2 órányi San Francisco megint, aztán tünés haza. ....azért maradnék még..... :/



2 megjegyzés:

  1. egyszer kinézünk ide!!!!! mert ezen a részen nem valánk még sohse

    VálaszTörlés
  2. Nagyon megéri elmenni oda! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés