Ideje volt már egyet várost is nézni, erre a csütörtököt ki is használtam. Többiek dolgoztak úgyis, addig én meg elmentem csavarogni egyet. Túl jó idő nem volt -randa felhők, mondhatni szokásos szélvihar-, úgyhogy annyira azért nem jártam körbe az egész várost, csak a folyópart (vagy inkább patak :D) mellé mentem le, meg a régi belvárost jártam körbe. Ott van a legtöbb egyetemi épület is, koleszok meg tanulós épületek együtt. Pritty :D
Áh tényleg, folyón kikötve rengeteg lakóhajó, amik konkrétan használatban vannak. Naggggyon fura nép ez az angol.. x)
Szóval belváros:
És omg, most jöttem csak rá, hogy magukról az utcákról nincs kép, pedig az itt a lényeg! Holnap még pótolni fogom ezt, ígérem :)
Vissza a csütörtökhöz: megvártam Petrát meló után, és még vele is elmentünk nézelődni. Beültünk egy kávézó/teázó helyre, ami pár száz évvel ezelőtt eredetileg templomnak készült. (LOL!) A belső részben még most is üzemel eredeti funkciójában, a bejárat felőli rész viszont le van ízlésesen választva hatalmas egybefüggő üvegfelületekkel, és egy modern kávézó került oda bele. Kíváncsi lennék, hogy ha otthon művelnénk ilyet egy templommal, akkor a szent inkvizíció azonnal, vagy csak egy gyorsított tárgyalás után akasztana-e fel?
Pedig zseniális ötlet, főleg itt. Rengeteg egyetemista van, aki nem megy haza/nem tud hazamenni karácsonyra, és hogy ők se maradjanak program nélkül, ezért van itt szentmisével egybekötött exkluzív vacsora. Hát, szívesen megnézném élőben azt is :)
Hazafelé még eláztunk ahogy kell, kaptunk a nyakunkba tipikus angol időt. Vagyis ez annál keményebb volt mind csapadékmennyiséget, mind a szelet tekintve. Kezdem érteni hogy miért társalognak az angolok annyit az időjárásról :D
Na meg az öltözködésük, az aztán tényleg beteg. Ilyen szutyok hideg időben rövidnadrág, van aki csak egy szál ing meg jó esetben egy vékony zakót még rá.. én meg le vagyok szólva otthon, amikor ilyen külső körülmények közt *bent a házban* nem vagyok hajlandó megsülősre felöltözni. Akkor erre mit szólnának?? xD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése